2022. január 6., csütörtök

Bolt Action 1/72


    Igyekszem reagálni a kérésre, és írni egy rövid beszámolót a békéscsabai játékról, de a terjedelem miatt úgy döntöttem, inkább blogbejegyzést csinálok és nem a facet terhelem a részletekkel. 

    Először is a környezet: ha ti is először járnátok Békéscsabán, mint én, akkor a megyei könyvtárat keressétek, ahol igényes, kulturált környezetben fogadnak majd titeket a viharsarki kollégák. Az asztaltól tuti, hogy le fog esni az állatok, mert amit Jürgen Jentz csinál az képeken is jól mutat, de élőben egyszerűen gyönyörű. Én 2005 óta terepasztalozok és biztosan mondhatom, hogy ennyire valósághű, részletgazdag és szép asztalon még sosem játszottam, konkrétan vártam, hogy csata közben, néhány 1/72-es méretarányú civil kinéz majd az ablakokon vagy beszalad egy kapualjba az aknavetőzés elől. 😀

    A küldetés a BA szabálykönyv alapján a 3-as számú volt (ha jól emlékszem a neve Key Positions), a lényeg, hogy 8 objektívát kellett lehelyeznünk egymástól 12" távolságra és a végén az győzött aki ezekből többet foglalt. 1000-1000 pontos német és brit seregeket használtunk (mind a két oldal regular volt, se veterán, se inexperienced). Én a brit csapatokat irányítottam, abba belefért így 3db teljes raj ( AT gránát nélkül....na ez hiba volt!), 1x Sherman Firefly, 1x MMG, 1x Medium Mortar (ez is hiba volt 😒), 1x Piat team, 1x 6pdr AT gun, és a HQ (1st LT két katonával). A német sereg kb hasonló volt csak Pz "fear"-rel 😀 nekem tényleg fear volt, és egy sdkfz tarnsporttal. A németeknél nem volt pct ágyú, de volt helyette egy Medic csoport.

    

A terep. Normandia 1944, egy csendes kisváros Keleti kijárata.


    A felállás a hosszú oldalak mentén történt, Jürgen választhatott oldalt az ő zónáját pirossal, a sajátomat kékkel jelöltem.
Kék a brit és piros a német zóna.


    Mivel a hosszú oldalakon jöttünk be, így talán a terep egyenlően kedvezett és akadályozott mind a két oldalon minket, ahogy a képeket is láthatjátok a balszárnyon erősen urbanizált terep, műúttal, középen kertekkel és épületekkel szabdalt félvárosi-,  és a jobb szárnyon mezőgazdasági jellegű terep fogadott (ugyanez igaz a német oldalra is csak fordított sorrendben). 
    Az objektívák elhelyezése kb.: 

A 3-as a lépcsőforduló, a 4-es az erkély, az 5-ös a templomban a főhajóban található.

    Az objektívák után az egységek jöttek. Én brit oldalról a 6 fontos ágyút, a templom melletti útra helyeztem, egy rajt elé (hogy elérje hamar a templomot, de minek 💁), a HQ-t és egy rajt a lépcsőfordulóhoz, egy rajt, egy aknavetőt a figyelőjével és a géppuskát a jobb szárny felé a bocage mögött, míg a PIAT csapatot teljesen jobbra, a Shermant először rossz helyen hoztam be a rövid oldalon (na ezért kell többet játszani), de ezt helyesbítettük időben és végül a templom melletti úton tört előre a kereszteződésig. A német felállás hasonló volt, nekem jobbszárnytól haladva a balszárny felé német medium aknavető, spotterrel, egy pcgránátos raj, középen géppuska és Pz IV, mellettük (nekem balszárnyon) gyalogos raj, HQ, Medic csoport és gyalogos raj a templommal szemben. Az sdkfz-re már nem emlékszem pontosan merről jött be, de a játék jórészében, nekem jobbszárnyon dolgozott az 1-es objektívánál.

    A játék menete: az aktiválás a speciális BA-ös kockahúzással ment, ne várjatok pontos sorrend leírást, mert nem jegyzeteltem, de alapvetően elég kiegyensúlyozott volt. (mind a két oldalon 9-9 order dice volt)
    Alapvetően mind a két fél a közelebbi objektívák irányába indult meg elsődlegesen. Nekem jobb szárnyon szemben a géppuska és aknavető állásommal volt egy nagy mező, aminek a felső tőlem távolabb eső részén helyezkedett el az 1-es objektíva, itt egyfajta állóháború alakult ki, egyrészt azért mert mind a kettőnknek itt voltak a nagyobb hatótávú fegyverei, másrészt mert senki sem akarta beküldeni a raját egy majdnem nyílt mezőre az utolsó körökig. A balszárnyamon előre küldtem a Shermant a kereszteződésbe, hogy támogassa az ott előrenyomuló rajomat, illetve vitassa az ott elhelyezett objektívát....ez volt a terv arra viszont nem számoltam még ekkor (1.kör) hogy az én dobásaim egész játékban kritikán aluliak lesznek 😖😖😖, hozzá kell tennem ez az én hibám volt, mivel szinte mindenemet Debrecenben felejtettem, így Jürgen kölcsön kockáit használtam, és aki régi hadijátékos az tudja, hogy ennél jobban nem is lehet felbosszantani a kockák szellemét, szóval megértem miért is kaptam azt a rengeteg 1-es dobást vagy épp a dupla 6-os FUBAR-t 😁. Na, de nem fogva mindent a kockadobásokra, nem használtam még járművet BA-ban, így most megtanultam, hogy rossz helyezkedés esetén milyen elveszíteni a tankomat az első körben egy Pz IV lövéstől (na ezért volt nekem Pz Fear).
    A játék végig hullámzó volt, meglepően kis veszteségeket okoztunk egymásnak, de ettől függetlenül mentek a Pin-nek és a földhöz szögelés rendesen. A templomot végül a német raj érte el, az én ottani rajom a Shermant elpusztító Pz tüzében olvadt el szinte teljesen. Az sdkfz pedig, ahogy említettem, az 1-es objektíva környékén foglalt, amit a PIAT teamem elvesztése után esélytelen volt megsemmisítenem. Őszintén értékelve a dolgokat végig német nyomás volt és nagyon kicsin múlt, hogy ne Jürgen győzzön. Igazából, miután elvesztettem egy teljes rajomat, illetve a PIAT-omat és a Shermanemet, már csak arra koncentráltam, hogy 3 objektívát tudjak tartani. (kettő fixen nálam volt, a harmadiknál pedig picit cseleztem, azaz egy rajomat run távolságban a mezőnél tartottam, hogy az 1-es objektívát tudják lőni, ha kell, amíg Jentz erre figyelt az utolsó körben run paranccsal hátravontam őket a lépcsőfordulóhoz, így lett meg a harmadik objektíva és bíztam benne, hogy nem lesz 7-ik kör, mert akkor tuti, hogy az egyiket elvesztettem volna. Jentz fixen biztosított 3 objektívát, de fölényben volt és ha lett volna egy köre még akkor tudta volna vitatni az erkélyes (4-es) vagy a mező mögötti (2-es) objektívámat és nyert volna. Szerencsére nem lett 7-ik kör.
    A tanulság számomra a Sherman használata volt elsődlegesen, aztán az, hogy a gyalogosoknak is kell az AT gránát, mert így az épületből nézték, hogy a Panzer le-föl grasszál a főtéren és kb semmit sem tehettek. Nagy csalódás volt számomra viszont az aknavetők használata, kb egy belövés sem sikerült, és természetesen a célpontok mindig kimozogtak, így következő körben újra 6-osra lett volna szükség. Ezzel az arty szabállyal én kicsit esélytelennek érzem a tüzérséget, ami azért gáz mert nemrég vásároltam mind a 3 28mm-es csapatomnak medium mortart 💁.
    A játék maga szerintem nagyon jó, már akkor is tetszett mikor magam ellen gyakoroltam picit a szabályokat, de nekem most is nagyon bejött. Kifejezetten tetszik a zsákból húzás ami randomizálja az aktiválásokat és ezáltal tényleg meglepő fordulatokat tud hozni akár egy körön belül is az erőviszonyokban. Emellett persze most 1/72-ben játszottunk, de nekem nagyon tetszik a 28mm-es méretarány és annak a minősége, kidolgozottsága is. A végére csatolok pár képet és ismét köszönöm a játékot Jentznek és biztos vagyok benne, hogy hamarosan megismételjük, hiszen a döntetlen mégsem elfogadható eredmény. 
A rossz helyen belépő Sherman.

A hősies aknavetők foglalják az objektívát és kb ennyi hasznuk volt.

Ellenséges tankra várva.

A hősies német raj, akik bejutottak végül a templomba.

A lángoló Sherman és a mellette melegedő brit gyalogosok.

Ugyanaz más szögből.

A csata legfontosabb része, avagy a "mező túl messze van".

A közeledő Pz-re váró gyalograj és HQ, mikor eszükbe jut, hogy lerakták otthon az AT gránátokat "mert az most úgysem fog kelleni".

Állás kb 5 körnél.

6-ik kör, németek megszerzik a mezőt, az én rajom meg hősiesen elszaladt a lépcsőfordulóhoz.

Ugyanez a másik oldalról.







2019. június 30., vasárnap



Az első 6 mm-es összecsapás


  Végre hosszú idő után ez is eljött. A legviccesebb az egészben, hogy a játék leszervezése teljesen spontán alakult. Az elmúlt 2 hónapban, már többször próbáltunk időpontokat összeegyeztetni, de valami mindig közbeszólt, így a héten belefáradtam a szervezésbe és úgy döntöttem ezen a hétvégén, ha törik, ha szakad én játszani fogok, legrosszabb esetben magam ellen, de akkor is, mert annyi energiát beleöltem már a seregek megépítésébe... Szerencsémre ezt a tervemet közöltem a múltkori játékos társaim egyikével, aki pont kapható volt egy szombat délutáni meccsre, így megmenekültem a magányos hobbisták "selfwargamezésétől". (nem hiszem, hogy ilyen kifejezés létezne, de nekem tetszik 😆).
  

A tervezés

  Időpontnak a szombat délutánt választottuk, míg a seregek összeállításában és a scenario megtervezésében teljesen szabad kezet kaptam. Mivel a játék lényege, nálam még mindig a szabályok tanulása/tanítása és a lehető legkülönfélébb egységek kipróbálása/tesztelése volt, így egy 165 pontos csatát terveztem meg. Az asztal egy picivel nagyobb volt a standard asztalnál (mivel a praktikerben vásárolt lapokat nem akartam összevágni, így kb 10 cm-el szélesebb), és azt is hosszában terveztem felhasználni, így a felpakolás a két rövid oldalra lett kijelölve 16"-ig a táblaszéltől. Most részleteiben jobban nem mennék bele a miértekbe, de ahogy azt már fentebb írtam tanuló és tesztelő meccs volt, így mind a felállás, mind a küldetés teljesen eltér a szabálykönyvben megszokottaktól, ezt nézzétek el nekem. Abban sem vagyok biztos, hogy minden szabályt jól vagy egyáltalán használtunk-e a megfelelő helyen, ez ugye azért volt nehézkes, mert a szabályokat megint csak én olvastam át és a seregek karakterisztikájával is nagyjából csak én voltam képben a kezdésnél. ( Természetesen, ahogy az lenni szokott az ilyen tanuló játékoknál, a 2.,3. kör magasságában már ellenfelem is egyre magabiztosabban mozgatta egységeit, sőt néha már a szabályokra is figyelmeztetett, ha én esetleg elfelejtettem volna figyelembe venni valamit.)

A seregek:

UK-US sereg (ezt irányítottam én): 

Iron Division 3rd Armoured Division

HQ: 1x Chieftan 
1st COY:  3x Chieftan 
2ndCOY:  3x Chieftan 
3rd COY:  3x Chieftan 
3x Swingfire 
4x Abbot 
4x Scorpion 
4x GPMG team with 66mm anti-tank 3x Carl Gustav anti-tank team 1x 2" mortar team 4x FV432  Add two Milan missile teams & one FV432 
Support:
4x M109 
1x FV432 FOO 
4x Tracked Rapier
4x TOW Lynx 
2x Harrier 

US COY
HQ: 2x M60 Patton 
1st COY:    4xM60 Patton 
2nd COY:   4xM60 Patton 
2x M901 ITV 

Szovjet - East-German seregek (ezt választotta ellenfelem):

Red Banner 94th Guard Motor Rifle Division

HQ:1x T-72 
1st COY:  5x T-72 Fit up to three T-72 tanks with Mine Clearing Devices for +1 point.
2nd COY: 5x T-72 Fit up to three T-72 tanks with Mine Clearing Devices for +1 point.
3rd COY:  4x T-72 Fit up to three T-72 tanks with Mine Clearing Devices for +1 point.

10x AK-74 team with RPG-18 anti-tank 9x RPG-7 anti-tank team 2x PKM LMG team 12x BMP-2 (TS107) 24 Add AGS-17 grenade launcher team & BMP-2 for +2 point. Add SA-14 Gremlin AA missile team & BMP-2 

4x BMP-1 
4x SA-13 Gopher 
4x ZSU-23-4 Shilka 
3x 2S1 Carnation 
3x BM-21 Hail 
3x 2S3 Acacia with Krasnopol Projectiles 
1x BMP-1 OP 
2x Mi-24 Hind 
2x SU-25 Frogfoot 

Kelet- Német sereg:

1x T-55AM2 
5x T-55AM2 6 Fit up to three T-55AM2 tanks with Mine Clearing Devices for +1 point.
5x T-55AM2 6 Fit up to three T-55AM2 tanks with Mine Clearing Devices for +1 point.
4x T-55AM2 4 Fit up to three T-55AM2 tanks with Mine Clearing Devices for +1 point.
4x BMP-1 Scout 


A csata

  Ígérem, innentől kezdve igyekszem kevésbé "száraz" lenni. 😏 Szóval, ahogy azt írtam spéci felállás és scenario. A küldetéshez, három objektíva jelzőt használtunk amit tetszőlegesen helyeztünk el a két felállási zóna közötti senki földjén. A felhelyezés után minden objektívára dobtunk még 1D6 szóródást is. Ezután mindketten dobtunk 1D6-al a térfél választásra, amit én nyertem, de nagyon jelentősége nem volt, mert az objektívák eléggé egyformán szóródtak (egy hozzám közel, egy az ellenfél zónájához közel, egy pedig szinte a mértani középre került). 
Szovjet felállás

UK-US felállás

  Remélem a spearhead szabályt jól alkalmaztuk (ha esetleg nem akkor azt kérlek jelezzétek majd), így mind a két csapat a felderítők előremozgatásával, kibővítette a felállási zónáját. Ez kb. arra volt elég, hogy egy-egy objektívát már majdnem el is foglaltunk a deployment alatt. A szovjet fél balszárny T-72-esek, közép lövész század dismountolva, jobb szárny T-55, BMP-2 és kevés T-72. A támogató elemek a második lépcsőben, ami nekem kifejezetten tetszett, hogy a légvédelmi egységek parancstávban, de gyémánt alakzatban, így megnövelte a lefedett légteret. Amit nem értettem, hogy mivel a terepen a mozgás eléggé korlátozott volt a folyók, utak és dombok miatt, így szerintem a jobbra elhelyezett páncélos csoportosítás nekem nem tűnt túl effektívnek, főleg, hogy a folyó után nyílt terep jött, amire én fókuszáltam a páncéltörő egységeimet. 

 
Szovjet balszárny. Tankok és recce tüzelőállásban

Szovjet közép. Recce, lövésszázad objektívát foglalva.

Szovjet jobbszárny. Páncélos csoportosítás, illetve az egyik lérak alakulat gyémánt formációban.

  Az én felállításom sem volt a legtökéletesebb, de próbáltam arra koncentrálni, hogy amphibious járművek hiányában a folyó által kettévágott, deployment zónám jobb szárnyán is legyen egy erős kötelék, ami a későbbiekben szerencsés döntésnek bizonyult. 

A jobb szárnyon lévő US formáció.

  A csata természetesen nem a terveink szerint alakult 😒, az elgondolások során, mind a ketten a középen lévő objektíva megszerzésére összpontosítottunk, de valamiért a szovjet fél nem nagyon akart előremozdulni (2-3 körön keresztül csak tartotta a vonalat, komolyabb előrevonás nélkül), míg nekem hamar rá kellett döbbennem, hogy sem az eltervezett légi-fölény, sem a hatékony tüzérségi támogatás nem úgy működik, ahogy én azt elképzeltem. Amiben talán én szerencsésebbnek mondhattam magam, az annyi volt, hogy miután előretoltam a jobbszárnyon lévő US M60-as formációt és ezzel egy időben a balszárnyon és a középen lévő Chieftain századokat rájöttem, hogy a jelenlegi helyzetben sikeresen pusztíthatom a szovjet harckocsikat komolyabb veszteség nélkül. Ez természetesen nem az ellenfelem ügyetlensége miatt következett be, hanem az egységek karakterisztikái hozták magukkal. 

Az objektíva és a szovjet felderítők a jobbszárnyról nézve. Második lépcsőben Shilkák gyémánt formációban, akik simán leszedtek két Lynx-et.

Angol gyalogság a "Templom-dombon", tőlük jobbra és balra meginduló páncélosok.

Amerikai lépcső jobbra és balra. 👌
  Az előrevonásom természetesen a szovjet felet is támadásra ösztönözte, mivel felismerte, hogy sem a tüzérségi tűz (3 üteg), sem a long range nem kedvez a taktikájának, így ő is átszervezte csapatait és középen T-55-el, és az ő balszárnyán T-72 és T-55 csoportokkal megindult előre. Erre az időszakra már szinte minden légi eszközt elvesztettünk, amit nem értek, ebben majd mindenképpen kérném a tapasztaltabb játékosok segítségét, mert nálunk kb mind a két oldalt csak papírsárkányként szerepeltek a légi-támogató eszközök, magyarul az első támadásuk előtt majdnem mind meg is semmisültek. Illetve valaki mondja már el, hogy mit jelent az, hogy "Attack run" mert a szabálykönyvben nem találtam sehol. 

Szovjet előretörés az ő balszárnyán.

A T-55-ösök áttörnek középen és ezzel hátba támadják a Blocking pozícióban lévő tank századom.
Talán az egyetlen sikeres légitámadás. 1 Harrier elvesztése után, sikerült lebombáznom az átkelésre készülő BMP-22 századot.

  A végeredmény

  Nem rabolva senki drága idejét, térjünk át a végeredmény ismertetésére. Ahogy azt írtam, az előrevonásomra reagálva megindultak a szovjet páncélos erők is. Talán kicsit későn mert eddigre már elég veszteséget okoztam a századainak ahhoz, hogy nem tudtak jelentős veszteségeket okozni, még a gyengébb páncélzatú M-60-ban sem. Középen a T-55-sök szép manőverével nemcsak, hogy felszámoltak egy teljes tankszázadom, de a meglévő erőimet is hátrálásra késztették, viszont arról a helyről nem tudtak hatással lenni a középső objektíva körüli harcokra. Nekem sikerült, annyi erőt összpontosítani a középső terepre, hogy már veszélyes lett volna szovjet részről bárkit is bemozgatni az utolsó még szabadon lévő objektívához, így ellenfelem az 5-ik kör végén a visszavonulást választotta. Ezzel 2-1 arányban birtokolva a jelzőket, győzelmet arattam. 







Következtetések

  • Nem tudom még, hogy miért de sem a tüzérség, sem a légierő nem hozta a kívánt hatást. 
  • Az amerikai és angol eszközök, harcjárművek rendkívül jó eredményekkel szerepeltek. 
  • A szovjet oldalon fel kell duzzasztani a páncélos századok létszámát 5-ről, min 7-9 tankig.
  • Nem szabad a szovjetekkel ülni egy helyben, mert így hamar elolvadnak, most azt látom, hogy tolni kell őket előre, amennyire csak lehet, mert közelről és oldalról nagyon veszélyesek lehetnek.
  • Szovjet oldalon az ellenfelem nem tudta kipróbálni, de javasoltam neki, hogy a BMP-ket úgyszintén előretolva, állóhelyből támogató szerepben használja. Nem próbáltuk ki, de nekem az a 12 rakétaindítás / kör elég jó opciónak tűnik, a nyugatiak 2-4 tankos századai ellen. 

  Kb most ennyire volt időm, remélem nem kell ennyit várni a következő játékig, de mondjuk ez sanszos a nyári vakáció miatt... 😖



























2019. március 9., szombat


6 mm-es seregszemle 1.rész

  Mivel ezen a hétvégén rengeteg a munkám, és a következő játékidőpontunk március utolsó hetében lesz, ezért úgy gondoltam, hogy tartok egy rövid seregbemutatót, mivel is készülök az első 6 mm-es Team Yankee összecsapásra.
  Még itt az elején leszögezném, hogy a seregösszeállítás során, semmiféle kompetitív szellem nem vezérelt, az alapvető irányvonalak a rendelésnél a következőek voltak: a kiválasztott egységek / járművek jók legyenek mind a Team Yankeehez (TY), mind a TACII-höz. A beszerzésre kerülő szovjet eszközök alkalmasak legyenek a Magyar Néphadsereg (MN) megjelenítésére az asztalon. A Team Yankee tekintetében, pedig minél nagyobb support lehetőség legyen a kiválasztott blisterek által. A figurák és járművek mind GHQ termékek, 1:285 méretarányban. Az első terveim alapján 100-100 pontos értéket céloztam meg a TY-hez.
  A mai első részben a szovjet sereggel kezdeném a bemutatást. Amint azt fentebb írtam a szovjet eszközök beszerzésénél számomra elsődleges volt, hogy egy kb. 1985-ös MN állapotainak megfelelő sereget tehessek majd az asztalra, mert érdekelt, hogy a játék alapján, mire lett volna képes az akkori fegyverzetünk a "züllött nyugattal" szemben 😆. Meg kell jegyeznem azt is, hogy a Team Yankee egy 1985-ös konfliktus lenne, és sok általam a későbbiekben említett alakulat, azt a felszerelését amit én használok csak 1987-ben kapta meg, de úgy gondolom, egy kitalált 3. világháborúba ez a kis csúsztatás még belefér.

MN 11. Harckocsi Hadosztály,
azaz MN 2284

  Az alakulat magjának a T-72-eseket választottam, egyrészt azért mert imádom a harckocsikat, másrészt azért, mert a kiválasztott időszakban ez volt a magyar páncéloserők legütőképesebb típusa. A beszerzés során igyekeztem szem előtt tartani, hogy a játékban célszerű lesz megkülönböztetni a parancsnoki járműveket, erre két elképzelésem is volt, az első és legegyszerűbb, hogy a parancsnoki járművek reaktív páncélzattal szerelt kocsik lesznek, így az asztalon jól megkülönböztethetőek a beosztott kocsiktól. A második, pedig, hogy egy nagyobb extra talpat ragasztok a meglévő alá, így marad egy kis sáv ahova fel lehet jegyezni, hogy a gép HQ-e vagy épp, hogy melyik század kötelékében harcol. 6 mm esetén egyébként is javaslom a talpak használatát, egyrészt egy kényszerű táv és térköz tartónak is jó 😏😏, másfelől védi a minit és azon nyomba terepbe is helyezi. 👌

  Az így létrejött zászlóalj tartalmaz:

  • HQ:           1x T-72
  • 1.század:   5x T-72
  • 2.század:   5x T-72
  • és egy további század is kész 4db kocsival, ha kellene.
  • opcionálisan 3x aknaforditó felszerelése a tankokra / század én jelenleg használom

Zászlóalj parancsnok és a két század

Plusz talpak és az "információs sáv"

  Gyalogság (opcionális!! , jelenleg kifogytam a talpakból, igy ők most nem szerepelnek a 100 pontos seregben): ebben az időszakban szerezte be a MN az első BMP-1-eseket. Ezek a gyalogsági harcjárművek a kornak megfelelő páncélvédettséggel, tűzerővel és mozgékonysággal rendelkeztek, ahhoz, hogy képesek legyenek a páncélos ékek követésére, így nekem sem marad más választásom.
  • 10x BMP-1 a hozzá tartozó gyalogos talpakkal

Gyalogságra várva :-)

További talpakra várva :-D


   Felderítő erők: egy BMP-1-el szerelt szakasz, a Team Yankee ezt teszi lehetővé, ha jól emlékszem, mi 1985-ben még PT-76-ot alkalmaztunk és csak pár évvel később kapták meg a BMP-t. Ennyi csalás azt hiszem belefér. (lesz még máshol is 😅)
  • 4x BMP-1
BMP-1-es felderítő szakasz



  Támogató alegységek:

Légvédelem: 
  • ZSU 23-4 Shilka 4db (egy szakasz, ez kb megfelel a valósnak)
  • SA-13 Gopher 4db (kis csalás...)
Remélem elűzik majd a NATO légierőt az asztalról 

Tüzérség: a tüzérség szempontjából szerencsések vagyunk, hiszen az itt felsorolt eszközök, mind felelhetőek voltak az MN állományában.
  • 2S1 Gvozgyika 3db 
  • 2S3 Akácia 3db
  • BM-21 sorozatvető 3db
  • 1db BMP tüzérségi megfigyelőként (ez ismét egy kis csalás)
Még nem próbáltam őket, de bízom benne, hogy igen combos kis támogatást fognak nyújtani majd.

  Légi támogatás:
Bocsánat, de ezt nem hagyhattam ki 😆😆😆

 Itt ismét csalnom kellett, hiszen mi csak SU-22-vel rendelkeztünk, amennyire tudom, de ez az opció nem elérhető a TY-ben, talán csak a lengyeleknél, de az ő seregkönyvükkel nem rendelkezem, szóval
  • 2x Mi-24 HIND
  • 2x SU-25 Frogfoot
Vasak a földön

De ahogy Szolnokon mondják, "a vasnak a levegőben a helye" Egyenlőre nem jöttek meg a talpaim, amiket rendeltem, így nézzétek el nekem ezt a szükségmegoldást...

Már ők is repülnek

  Ezzel még nem lenne meg a kb. 100 pontunk, így a TY által biztosított szövetséges opciót használva kiegészítettem kis alakulatomat a Kelet Német seregmegerősítés opcióval, így jöhet az asztalra a Rétságon székelő MN 31. Harckocsi Ezredének egy T-55AM zászlóaljával.
  • HQ:         1x T-55AM
  • 1.század: 3x T-55AM
  • 2.század: 3x T-55AM
  Ez az alakulat, még ha nem is lesz túl effektív az asztalon mégis közel áll a szívemhez, hiszen édesapám is itt töltötte kezdő tiszti éveit, hozzáteszem én is kb. 0-4 éves koromig és ennél az alakulatnál ülhettem először harckocsiba, egy T-55-ösbe, aminek az emléke még ma is él bennem.

A rétsági 55AM-esek 💓

Szintén az extra talppal
   További tervek, lehetőségek: 
Ugyan ez már egy kicsit off lesz, de természetesen szeretnék továbblépni a 100 pontos szintről, így a következők várnak talpalásra:
  • 15x BMP-2
  • még 2 blisternyi orosz gyalogság (sima és heavy weaponös)
  • 15x BTR-80
  • 15x BTR-80/A
  • még 8x T-55AM
  • 2x Mi-24 HIND
A további fejlesztéseket illetően, szeretnék összerakni még egy BMP-2 századot gyalogsággal, a további 2 db Mi-24-el szeretném majd az asztalon is kipróbálni az MN gépesített lövészszázad légideszantként való alkalmazását. A BTR-ek elkészítése inkább a TAC II miatt lenne fontosabb, mert ott a honvédség jelenlegi alkalmazását szeretném szimulálni, de addig is a TY-ben BTR-60-as századot tudnak játszani. Tervben van még egy spéci felderítő szakasz alkalmazása is, biztos emlékeztek rá, hogy a 90-es években a szolnoki Gyors-reagálású zászlóalj volt mindig reflektorfényben, na ők alkalmaztak UAZ-469-et SzPG-9-es HSN (hátrasiklás nélküli) állványokkal, őket is szeretném majd a seregemben látni, így elkészítettem ezt:

UAZ-469 SzPG-9-el szerelve

  A hozzájuk tartozó statokat, pedig a Free Nations seregkönyvben szereplő ausztrál HSN fegyverekkel szerelt Land Roverektől fogom kölcsönözni. Most is több háziszabályon gondolkodom, így ha lesz elég játéktapasztalatom (kiemelten 6 mm-ben), akkor szeretnék, majd hozni még szállító helikoptereket is és építeni egy teljesen légimobil  magyar zászlóaljat a szovjetek afganisztáni sereglistájának mintájára. 
  Ezenkívül fontos még tudnotok, hogy létezik egy nagyon szépen megcsinált unofficial MN seregkönyv, ami Agócs András és Bencze István munkájának köszönhető, ők ebben javitották a fent említett problémákat pl. hozhatsz PT-76-ot stb, és mindezekhez elkészítették a statokat is, igy, ha tényleg autentikus sereget akarsz építeni megteheted. 

Csak, hogy lássátok tényleg igényes munka, itt az én kinyomtatott példányom pár lapja.

  A seregkönyv elérhetőségét majd felteszem valamelyik posztomba, ha megkaptam tőlük is az engedélyt erre.

Szerk.: itt elérhető az MN unofficial seregkönyve.

folyt köv....























2019. március 5., kedd

Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa



Talán erős kezdés mind a cím, mind az azt követő kép, de nemsokára megértitek miért van ez.
Szóval, ahogy kell pénteken felkészültem a vasárnapi játékra, seregek festve, terep 90%-os, minden, de minden adott volt, a vasárnapi happy endre :-).
Aztán este rosszul aludtam és szombaton szokás szerint 05:30-kor keltem, de nem értettem miért... Egy gondolat mászkált a fejemben... "lehet elrontottam?...lehet, máshogy kellett volna készülnöm?"
...és akkor belém hasított... kezdőknek 6 mm?...mikor még a törzsgárda is húzza rá a fogát?...
Gondoltam ez csak egy kis izgulás és minden rendben lesz, szóval kipakoltam egy asztalra a meglévő figuráim/járműveim gondolva, majd egy kis bemutatóval kezdek méretarányokról, korszakokról, szabályrendszerekről, mikor a párom belépett és az első 15 mm-es Leopard 2-esem felmarkolva azt mondta: "de szépek... ezekkel fogtok játszani?...ehhez még nekem is lenne kedvem...."
Mondanom sem kell itt megtörtem és visszatértek az éjszakai rémálmok, tudtam most nagy a tét, ha szeretnék itt kialakítani egy kis játékos közösséget.
Mit tehettem mást??? Felszakítottam a szekrényem ajtaját és megnéztem mire van időm még...



Igen, igen, tudom....😓
15 mm-es asztalt állítottam össze, de levittem a 6 mm-es seregem bemutatóba, hogy ha kell 10 perc alatt átalakíthassam a terepet 1/285-re.
1400 a vendégek érkezése
1410 pálinka ivás
1410-1450 alapszabályok átbeszélése
1450-1530 deploy (persze a 15 mm-t választották)
1530-1850 játék

A játékról röviden: a küldetést én találtam ki. Kb. 70 pont mindkét oldal, szovjet fél a támadó, a német a védő.... egy kis hideg háborús lerohanás.
A terep

Az első kör éjjel, a németek tankgyilkos helijei tartalékban, hiszen a századparancsnok honnan tudná, hogy a szovjetek pont ma hajnalban támadnak.
A két játékos?
Teljesen kezdő, kanadaiak... nájsssz
szóval a csata....
A szovjetek első körben rohannak, a németek védelmi állást foglalnak majd megpróbálnak lőni, de az éj sötétjét még a hőkamerás rendszer sem gyűri le, hát még a szovjetek számbeli fölényét...



Az egyik Leo-2-es szakasz védelmi terepszakaszt foglal

A szovjetek erőltetik az átkelést mindenhol...

A Leopardok megkezdik a gyilkolást... 

A második kör már elhozta a napfelkeltét és a lehetőséget a német fél számára a Close Air Support (CAS) lehívására.


A pilóták félbeszakították hihetetlen fontos dolgaikat ... 😆 ... és végre elindultak a háborúba, amit a tankosok és a gyalogosok már réges-régen vívtak, as usual...

Szovjet betörés 

Tűzfölény megszerzése

Az ellenfél megsemmisítése 

Előrenyomulás a teljes arcvonalon


Szovjet veszteségek...de a vezetést nem érdekli...

Égő Leopardok és további előrenyomulás

Csak a német parancsnok és a helikopterek tartanak ki...



Pedig a szovjet fél dobásai siralmasak voltak.... e.g. az utolsó körben is, de ez rendszeres volt náluk... snake eyes








A csata vége szovjet győzelem lett, az időből láthatjátok, hogy rengeteg időt töltöttünk szabályok kikeresésével és biztos így is volt mit elrontottunk, de...

Következtetések:
- a szabályrendszer nagyon élvezetes
- a játékosok még kedden is arról beszéltek, hogy mit rontottak el és mit fognak majd máshogy csinálni a következő alkalommal
- akarnak még játszani!!!!

DE a ráhatásom nélkül a következőket mondták:
- a következő alkalommal 6 mm-t szeretnének, mert nem tetszett nekik a tankoknál a parkoló effektus (tank-tank mellett)
- több szabadságot akarnak a manőverek terén tűzzel és egységekkel (kisebb minik ugyanakkora asztalon = nagyobb szabadságot élveznek)
- több egységet akarnak irányítani, nem csak egy század erőt (6 mm-ben amit kiraktam eléjük bemutatóra az kb zászlóalj erő, de simán növelhető, nekem most ennyire volt időm)

Kb. ez volt a vasárnap és ne haragudjatok, hogy csak igy összecsaptam ezt a bejegyzést, de sajna még nekem is dolgoznom kell 😆... ma ennyire volt időm és remélem tetszett amit olvastatok. A következő játéknapunk március végén lesz valamikor, akkor már 6 mm-ben, de hogy ne hagyjalak titeket agyalni való nélkül, szerintetek ez mi??? (Agócs Andris és Corvus kizárva a szavazásból :-) )


Szevasztok!